Kisüzemi Sörfőzdék Nemzetközi Versenye – Miskolc – szakmai összegzés
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) idén már 25 éves jubileumot tartott és ennek alkalmából a nemrég csodásan felújított Diósgyőri Vár lovagtermében kapott helyet a kétévente megrendezésre kerülő sörverseny. Egy rövid elemzéssel szeretném visszaidézni a versenyhangulatot és tippeket adnék, hogy a hagyományos és az új hullámos sörök közül melyeket érdemes megkóstolni.
Már a 2016-os versenyen is látszott Gyenge Zsolt (Fóti Sörfőzde) elnök és a vezetőség szándéka, hogy az eladdig inkább seregszemle jellegű versenyen sokkal komolyabb és egységesebb verseny- és bírálati szabályokat vezessenek be. Egy kicsit magaménak is éreztem a fejlődést, mert két éve én is tanácsoltam, hogy az addigi egyszerűbb pontozás helyett a BJCP amerikai versenyszabvány szerint bíráljuk el a söröket.
Röviden a BJCP-ről. – A BJCP (Beer Judge Certifivation Program) az Amerikai Házi Sörfőző Egyesület versenyszabványa, amit 2008-ban egységesítettek először, majd legutóbb 2015-ben átdolgozták és a sörforradlmi boom ..
Gasztro-sör gerilla módra – Reczer Ser Collabrew – Dark Wheater fekete búza
Reczer Gábor már korábban is megmutatta, hogy biztos kézzel nyúl különböző sörstílusokhoz, és most az őszi Kraft-tagjelölés és a 2018-as önállósodás óta (előtte a Hop Top-ban volt üzemvezető) szárnyakat kapott a sörfőző-fantázia. Kollaborációs főzeteit remek hazai új hullámos sörfőzdék nagyágyúival és népszerű gerillákkal készíti. Már a sörboltokban az Armando Otchoaval főzőtt Rye Hard, de én még az Ábrahám Mátéval (Horizont Brewing) közösen főzött Dark Wheater-t egy – különlegesnek számító – fekete búzát kóstoltam a napokban.
A fekete búza nem azonos a német területen – és az én sörlistámon is – nagyon népszerű Dunkelweizen stílussal, azaz a sötét (vagy barna) búzasörrel, hanem hivatalos elnevezése az American Dark Wheet Ale a bajor módi amerikai változata, s mint ilyen, elsőként ebben a sörben manifesztálódott a magyar sörszcénában, azaz a Dark Wheater stílusteremtő darab. A fekete búzasör enyhe gyümölcsösséggel, karakteresebb sötét malátákkal és sokkal neutrálisabb élesztőkkel kara..
Készits hermelint! – gondolatok egy cseh sör mellett a konyhában
Az nem kérdés, hogy egy magára valamit is adó cseh söröző tart hermelint. Az sem, hogy ez egy elképesztően jó sörkorcsolya. De hogy hogyan készítsük el, már adhat némi fejtörést. Főleg, ha nevezni szeretnénk az első Nemzetközi Hopa-Hermelin Bajnokságra a magunk gyártotta hermelinnel.
Mivel Ogre barátunk is bíró lesz a versenyen és ebből a témából jelentetett meg „szakdolgozatot” (másik szakterülete a pacal…), vannak jó kiindulási alapok, én mégis összeszedtem, szerintem mi kell egy jó hermelinhez.
1. Alapanyagok – Feletsük el az olcsó étolajat, a gazdaságos camembert és a citromsavban gazdag, paprikában szegény, butáncsípős Erős Pistát és rokonait, és ha nem is aranyárú, de minőségi(bb) termékeket vegyünk
olaj – minőségi repceolaj, sansa vagy nem túl karakteres extra virgin olivaolaj
sajt – ha nem hoztunk Csehországból eredeti hermelint, akkor a Lidl-Aldi vonal francia camembert-ei vagy egyéb középáras camembert-ek kiválóak hozzá. Én olyan camembert választottam, aminek kecsketej..
Kucsmatöltelékek Ramazuriban – ‘Gasztro-randevú’ sörrel, ciderrel
Amióta Bart Dani (Folyékony Kenyér, Főzdefeszt) részben Berlinbe tette át a székhelyét, kicsit eltűnt a hazai söréletből, de csak látszólag. Újabb sörgasztro-népszerűsítő eseményt talált ki, amin a hazai kulináris színpad különböző szereplői találkoznak egy jellegzetes helyszínen és bemutatják a portékájukat, meg persze a Hekkelberg-sört, amit Daniék még a 2016-os nyári Főzdefeszten vezettek be a piacra, és a Sheppy's Cidert, amit hamarosan fognak. Beszámoló és laborkóstolás indul.
A Ramazuri Bistronomy Budai Várban a – nagy és a kis generációnak talán még ismerős – hajdanvolt Behrám presszó helyén található, a kultikus, szidolozott „lószerszámmal” büszkélkedő Hadik-lovasszoborral átellenben. A Liebl Martin séf által készített menü kellően prezentálta az étterem elegáns és kifinomult bisztro-stílusú konyháját.
A menü mellé Dani beszélt a Hekkelberg gránátszín téliesebb söréről a Fux-ról, ami egy tisztességes cseh félbarna. Hozzá egy kis ízelítő volt, sós, kávés éa szarvasgombaol..
Monyo – Vanilla Coke és Dr. Pepper sörben elbeszélve
Azt már megszokhattuk a Kraft-főzdéknél, hogy a Mad Scientist folyamatosan pörög, és orákulumként őrült receptekkel halmoz el minden sörszeretőt. A Horizont és a Monyo a saját bejáratott szortimentje mellé mostanában szintén (fél)őrült üzemmódba kapcsolt, és a sörfőzőik, Ábrahám Máté (Horizont) és Németh Anti (Monyo) jobban szabadjára engedheti a fantáziáját és a kreatívitását a limitált szériás sörökkel. Ez a Horizont Pilot Series és a Monyo Radical sorozata, amiből két igazi téli darabot nemrég sikerült kóstolnom – köszönet a Monyonak a mintákért!
Egy Milk Stout és egy Russian Imperial Milk Stout került ki a főzdéből, melyeket pár hozzávalóval Anti – kicsit amerikai ízlésvilággal – még tovább variált. Mielőtt azonban rátérnénk a sörkóstolásra, felmerülhet a kérdés, mi is az a Milk Stout? Maga a sörstílus az 1920-as évek Angliájában gyökerezik, a sör cukortartalmát hozzáadott tejcukorral emelik meg, így édeskésebb lesz, mert több maradék cukrot tartalmaz erjesztés után a kész sör. Ja..
Quimby és sör – Monyo: Az ördög magyar hangja – Red IPA
A rock és a sör egymástól nem állnak távol. A rock-koncertek, fesztiválok és a sör meg végképp nem. Cseppet sem véletlen, hogy a sörgyártók felfigyeltek erre a viszonylag egyszerű törvényszerűségre. Sokfelé kapható az Iron Maiden: Trooper sör, és persze más trubute darabok szerte a világon. És ahogy az lenni szokott, mint annyi irányzat a pop- és a sörszakmában, ez is elérte a magyar határokat.
A Rizmajer nem is oly rég főzte meg a Zorall névre hallgató Black IPA-ját, a Monyo Brewing meg talán az egyik legnépszerűbb magyar együttest, a Quimby-t kereste meg. A Monyo-s csapat nagy Quimby-rajongó, a megkeresés után azonban kiderült – ahogy Boti, a Monyo-tól elregélte – a Quimby-sek meg elég nagy kraft-sör rajongók, így viszonylag hamar sínre került az összefogás, és elkészült egy közös sör,
Az ördög magyar hangja
névre hallgató Red IPA. Természetesen az azonos című Quimby-dal ihlette a sör nevét, és a címkén is szerepel a kiragadott versszak: „Gyertek szerelmesek, na rajta, rajta! Játs..
Horizont-Carlsberg IPA-projekt – Kisüzem-nagyüzem kezet fog?
Amikor Tomi, a Horizont marketingese 20 napja felhívott, hogy nem akarok-e részt venni egy egyelőre még naaaagyon titkos projekt bemutatóján, rögtön rávágtam: perszehogy, Ez az érzés csak nőtt, amikor kiderült, miről is lesz szó. A Horizont elkészített egy amolyan „ivós” könnyed IPA-t és ezt az IPA-t a Carlsberg beveszi a portfóliójába, és kizárólagosan ők értékesítik Magyarországon. Mivel – Virág elvtárssal szólva – a nemzetközi (sör)helyzet fokozódik, sok kérdés merülhet fel ennek kapcsán.
Ősellenségek?
Két évvel ezelőtt a Magyar Sörgyártók Szövetsége új vezetése békejobbot és együttműködési alternatívát igyekezett nyújtani a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének. El is indult egy tapogatózó enyhülési folyamat, melynek tavaly januárban a Csíki-Heineken sörháború kiteljesedése kurtán-furcsán véget is vetett. Némi kormányzati ráhatással, és persze a Versenyhivatal (amúgy teljesen korrekt) döntésével, miszerint a multik kizárólagos szerződéseit felül kell bírálni a csapolt sört áruló étter..
Aprócska forradalom a nagy sörgyárak közül a legkisebbikben
A nagyüzemi sörgyártásban tipikusan nem a tél számít a legizgalmasabb időszaknak (főleg a szezonális sörök ellen alapvetően immúnis Magyarországon nem), így akár meglepetésnek is nevezhetnénk, hogy máris történt valami váratlan a négy nagy sörgyár egyikénél. A Pécsi Sörgyár ugyanis, mint a nagyok között a legkisebb – és újabban az egyetlen nem multis tulajdonú –, úgy döntött, lép egy váratlant, és eltávolítja az alapsöre receptjéből a kukoricagrízt (meg az aszkorbinsavat).
[…] Bővebben!
Csíki Krém Sör – Magyarosan könnyű
A Csíki Sörmanufaktúra a kezdetek óta sok vihart kavart a sörpiacon és a háttérben is sokszor „fortélyos félelem igazgat”, amikor a csíkszentsimoni sörfőzde termékei kerülnek górcső alá, így egy könnyed vargabetűvel kezdem a konkrét kóstolást. Akit csupán a sör érdekel, nyugodtan görgessen lejjebb.
Egy kis visszatekintés: A Csíkivel kapcsolatban megjelenésükkor nagyon örültem, hogy az igaz magyarság – még ha egy sör mentén is – így összezár határon innen és az elcsatolt Erdélyben. Maga a sörgyár., mint létesítmány is ígéretesnek tűnt, hisz ők voltak az elsők a Kárpát-medencében, akik a miskolci Zip's rendszerét vásárolták meg, ami az egyik legdrágább a piacon, de legalább olyan minőséget is nyújt a használata. (Nem véletlenül vásárolt be itt a First Brewing is.) A szentsimoni sörfőzde (-gyár) laborháttere is vetekszik a legkomolyabb multik drága berendezéseivel, így tudnak nyugodt szívvel, hosszú lejáratú, pasztőrözetlen söröket forgalmazni nagyban, Dicséretes, hogy természetes ú..
Sör 2018 – A kitörés éve
Most már nyugodtan leírhatom, hogy szokás szerin (2017 és 2016 után)t idén is összeszedtem egy pár gondolatot, mit várok az idei sör-évtől Magyarországon, milyen trendek, milyen sörpiaci mozgások lesznek a meghatározóak – legalábbis szerintem.
1. Kisüzemek, gerillák: A tavalyi év tapasztalata az, hogy egyre többen igyekeznek beszállni a sörfőzés-üzletbe. Több új, feltörekvő kisebb vállalkozás (pl. a hamarosan megnyíló gyulai sörfőzde) mellett egy igencsak komoly szereplő, a Matolcsy-rokonsághoz köthető vállalkozók égisze alatt „kisüzemivé” avanzsáló (ehhez a kisüzemi főzdék jövedéki adókedvezményének drasztikus és irreális emelése – 20e hektoliter / évről 200e hektoliter / év – a 2017-es teljes magyar kisüzemi sörgyártásnak mintegy 4-5 szöröse) régi-új Pécsi Sörgyár is beléphet a sörpiacra. Az ugyan kérdés, hogy a kormányzati hátszéllel, és a nagyüzemi sörgyártók termékeinél csak alig jobb termékekkel a Csíki Sörgyár mellett mennyire torzíthatják a piacot, de az nem igazán lehet kérdé..