Főzdefeszt Miskolcon – fesztivál program – Miskolc

A Főzdefeszt idén sem hagyja kézműves sör nélkül a sörivó népet. A tavalyi fesztiválokon bebizonyosodott, hogy óriási az érdeklődés a magyar kézműves sör iránt, ezért a szervezők elhatározták, hogy a fővároson kívül is megmutatják, mit tudnak a sörfőzőink. A 2012-es fesztiválsorozat első eseményét március 16-17-én, Miskolcon tartják meg, a központi fekvésű Szinva Teraszon, a Szinva patak partján, a nevezetes Kortyolda előtt, ahol nyolc magyar kézműves sörfőzde mutatja be 24 sörkülönlegességét, köztük két olyan sörrel, amit még soha sehol nem ihatott a közönség. 

A 2012-es év első Főzdefesztjének apropóját az adja, hogy március 13-án a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete nyolcadszorra rendezi meg a Miskolci Nemzetközi Sörversenyt, Magyarország egyetlen igazi sörversenyét, melyen a magyar főzdék mellett hagyományosan a környékbeli országok sörfőzdéi is részt vesznek. A sörversennyel párhuzamosan sörszakmai konferenciát is tartanak Miskolcon, a Hermann Ottó Múzeumban, ami az elmúlt évekhez hasonlóan körüljárja a sörfőzés történeti, egészségügyi, kulturális, és gasztronómiai aspektusait is – nem kizárólag szakmabeliekhez szóló nyelven.
Az elmúlt évben annyi minden megváltozott a magyar sörfőzésben, hogy ehhez a versenynek is alkalmazkodnia kellett – ezen az idei versenyen már a nagy magyar sörgyárak is neveznek, és külföldről is új szereplőket hívtak meg, valamint az értékelést és a zsűri összetételét is, hogy tükrözze az újonnan felnövő sörértő generáció értékrendjét is. A versenyre összesen 27 sörfőzde nevezett be 66 féle sörrel. A sörverseny eredményét március 16-án, a miskolci Főzdefeszt nyitóakkordjaként megtartott eredményhirdetés során jelentjük be a sajtónak és a nagyközönségnek.
A vidéki Főzdefeszteken arra törekszenek, hogy egyrészt megismertessék egy-egy várossal a saját régiójának sörfőzését, másrészt megmutassanak valamit az ország legjobbjaiból is, így Miskolcon is elsősorban a hazai pályán kiemelkedő borsodi sörfőzés mutatkozik be. 

Bart Dániel, az esemény társszervezője az MTI-nek elmondta: \”A tavalyi budapesti fesztiválokon bebizonyosodott, hogy óriási az érdeklődés a magyar kézműves sör iránt, sörfőzőink ezért a fővároson kívül is megmutatják, mit tudnak.\”
Kifejtette, hogy a Főzdefeszten meggysörből, a Mátyiban készített első magyar kézműves búzasör barna és világos változatából is ihatnak majd az érdeklődők. Miskolc város hivatalos sörének a Kortynak Tokaji aszús hordóban érlelt változatát is megkóstolhatják. Cseh recept alapján főzött habzó nedű, valamint a bajor és sváb hagyományokat követő narancsos, bodzás világos és barna sörök is bemutatkoznak. Fótról, többek között elhozzák a narancsos-gyömbéres különlegességet, de inni lehet majd a mexikói típusú, 55 százalékban kukoricából készült sörből is.
Bart Dániel megjegyezte, hogy a vidéki Főzdefeszteken arra törekszenek, hogy egyrészt megismertessék egy-egy várossal saját régiójának sörfőzését, másrészt megmutassák az ország legjobb nedűit, így Miskolcon is elsősorban a \”hazai pályán\” kiemelkedő borsodi sörfőzés mutatkozik majd be.
A Sörfesztiválhoz kapcsolódó kétnapos vásáron pedig egyedi, kézműves termékeket vehetnek meg az érdeklődők a hétvégén, Miskolcon.