A sörre utaló első hivatalos lelet mintegy 7000 éves. Egy szudáni ásatáson több, ebből a korból származó edényben találtak sörre utaló maradványokat.
Az első írásos emlék a sörről az ókori Mezopotámiából került elő, ahol ékírásos táblák már i.e. 4000 körül feljegyzéseket tartalmaztak a sörkereskedelemről. Ugyanebből az időszakból származik az első vizuális megjelenítés is: egy sumer ábrázoláson emberek szalmaszálon keresztül sört isznak egy közös edényből.
A mai Irán területéről, Godin Tepe ősi városának romjai közül előkerült lelet alapján tesztekkel sikerült megerősíteni, hogy i.e. 3500 körül készült kerámiaedényben sört készítettek.
Hammurapi – Babilon város királya, aki az időszámításunk előtti 1700-as években uralkodott – törvényoszlopán felbukkannak a sör minőségbiztosítására vonatkozó szabályok, sőt mi több, azok megszegőit szigorú büntetésekkel fenyegették. Szintén a törvényoszlop tanúskodik arról, hogy a sört folyékony kenyérnek, a kovászt anyasörnek, a kenyeret pedig szilárd sörnek nevezték.
Az ókori Egyiptom egyik szövegemléke szerint Ré főisten egyenesen a sör és az Elephantos szigeti papok segítségével mentette meg az emberiséget. Ezt követően erről a tettről minden évben megemlékeztek, az eseménynek pedig stílusosan a Részegség ünnepe nevet adták. Ahogy a fennmaradt sírkamrák falfestményeiről és a papirusztekercsekből kiderül, nemcsak az uralkodóosztály, hanem a középosztály, sőt maguk a rabszolgák is fogyasztották az akkor még datolyalevelekkel ízesített italt.
Az ókori Görögországban és a Római Birodalomban a sör fogyasztását egyenesen barbár szokásnak tartották, és kizárólag azokon a területeken készítettek sört, ahol a talaj borszőlő termesztésére nem volt alkalmas. Ezekben a kultúrákban ugyanis sokkal inkább a borkultúra virágzott és egyértelműen a szőlőből készült ital játszotta a központi szerepet.
Az ókori Germánia területén egy sörfőzésre használt szerkezetet találtak egy régészeti ásatáson, amelyet minden bizonnyal germán katonai csapatok használhattak a 4. században, Nagy Konstantin császár idején. Az akkor élt germánok az istenek italának tartották a sört, sőt a tőlük kicsivel északabbra élő skandináv népek egyenes azt gondolták, hogy az általuk mennyországnak tartott Walhallában a sör patakokban folyik. Ezekre a kultúrákra az volt jellemző, hogy a sört már főzéssel állították elő, és fűszerekkel, valamint mézzel ízesítették, sőt a csatákba is magukkal vitték sörfőző eszközeiket, ezzel megteremtve a tábori sörfőzés alapjait.
Mindeközben szintén régészeti leletek bizonyítják, hogy Flandria területén is nagyban virágzott a sörfőzés.
Miközben az V. századi Britanniában a katolikus egyház már fellépett a nagymértékű sörfogyasztás ellen, a sörfőzés hagyománya mégis jelentősen kapcsolódott a kolostorokhoz. Praktikus okokból maguk a szerzetesek is előszeretettel főztek sört, mégpedig azért, mert az ivás nem volt tiltott a böjtjük alatt, sőt volt úgy, hogy engedélyezték, hogy a parasztok a rájuk kirótt egyházi adót sörben fizessék meg. Sokak szerint egyenesen a szerzetesek nevéhez fűződik a komló elterjesztése a sör ízesítéséhez, amivel nagyban javítottak és újítottak a sörfőzés technikáján.
Amíg korábban a sör ízesítésére, a kesernyés íz előállításának céljából tölgyfakérget, mézet, gyömbért, szegfűszeget vagy akár illatos füveket használtak, addig. a XIII. századtól (Anglia kivételével, ahol a komló használata 1524-ig nem volt engedélyezett sör készítéséhez), szinte egész Európában egyértelműen a komló váltotta fel a fenti ízesítő anyagokat. Végül Angliában is virágzásnak indult a tömeges sörfőzés, amely VIII. Henrik uralkodása köré tehető. Itt főleg az ALE típusú (felső erjesztésű) sörök terjedtek el.
A következő mérföldkő a sörfőzés történetében a céhek megjelenése volt. A kolostorokban oly népszerű sörkészítés helyszíne a XIII. századra egyre jobban áttevődött a középkori városokba. Ez idő tájt látott napvilágot az első rendelet is Nürnbergben, amely kimondta, hogy sör kizárólag árpából készíthető, rozsból, zabból és búzából nem. És innen már tényleg csak pár évszázados ugrással érkezünk meg 1516-ba, amikor is Bajorországban a tisztasági törvénnyel deklarálták, hogy sör kizárólag malátából, komlóból, sörélesztőből és vízből készíthető.
